Tudástár · Sértetti jogi képviselet
Láthatatlan csapda a járdán – teljes kártérítés biztosító nélkül
Egy őrizetlen munkagödörbe zuhant látássérült ügyfelünk esete: felelősségbiztosítás hiányában sem kellett évekig pereskedni. Esettanulmány arról, hogyan hozott teljes kártérítést a büntetőeljárás és a mediáció összehangolt alkalmazása.
A baleset: egy elkerítetlen munkagödör a forgalmas járdán
Egy vidéki város forgalmas járdáján végzett földmunkákat egy telekommunikációs cég alvállalkozója. A kivitelezés során kiásott munkagödröt sem kordonnal, sem jelzőszalaggal, semmilyen fizikai akadállyal nem kerítették el, és nem zárták el a gyalogosforgalom elől. Arra haladt 100%-ban látássérült ügyfelem, aki a fehér bot szabályos használata és a tapogatózás ellenére a mélybe zuhant. A balesetet túlélte, de rendkívül súlyos, többszörös csonttöréseket szenvedett, ami hosszas lábadozással és maradandó egészségkárosodással járt.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított büntetőeljárást a felelős munkavezető, valamint a kivitelező cég vezetője és egyben tulajdonosa ellen. Már az első ügyvédi vizsgálódás során kiderült azonban a legnagyobb kockázat: a társaságnak nem volt a kárfelelősségre kiterjedő felelősségbiztosítása.
A biztosító hiánya: pereskedés helyett tudatos stratégia
Amikor nincs mögöttes felelősségbiztosító, a sértettekre gyakran hosszú éveken át húzódó polgári per vár. Ezt tovább nehezíti a behajthatatlanság reális veszélye, hiszen egy elmarasztaló ítélet meghozatalakor a károkozó gazdasági társaság vagyona könnyen elolvadhat.
A büntetőeljárási törvény közvetítői eljárásra (mediációra) vonatkozó szabályai azonban lehetőséget adnak a konfliktus gyors és méltányos rendezésére. Ahhoz, hogy ez a sértett szempontjából teljes anyagi garanciát jelentsen, már jóval a közvetítői eljárás hivatalos elrendelése előtt fel kellett építeni a tárgyalási pozíciót.
Az egyezség dinamikája: a tulajdonosi felelősség ereje
Nem vártuk meg a nyomozás lezárását és az ügyészi határozat megszületését. Már a nyomozati szakaszban tárgyalóasztalhoz ültünk a gyanúsítottakkal. A megállapodást leginkább az inspirálta, hogy a munkavezető mellett maga a tulajdonos-cégvezető is gyanúsítottá vált: a büntetőbírósági felelősségre vonás, a lehetséges szankciók és különösen a foglalkozástól eltiltás fenyegető réme azonnali motivációt jelentett az elkövetői oldal számára.
Tételes, minden kárnemet magában foglaló kárigényt terjesztettünk elő, amely a felmerült többletkiadásokon túl a jelentős összegű sérelemdíjra is kiterjedt. A felekkel írásbeli egyezséget kötöttünk a teljes kártérítésről azzal a felfüggesztő feltétellel, hogy a megállapodás akkor lép hatályba, amikor az ügyészség meghozza a büntetőeljárás felfüggesztéséről és a közvetítői eljárás elrendeléséről szóló határozatát.
Zárt folyamat: az egyezség azonnali teljesítése
Miután az ügyészség a törvényi feltételek fennállását látva felfüggesztette az eljárást, az ügy a kormányhivatal közvetítője elé került.
A kormányhivatali közvetítői megbeszélésre már úgy érkeztünk meg, hogy a megkötött egyezség maradéktalanul teljesedésbe ment, a kártérítés összege hiánytalanul rendelkezésre állt. Ezt a teljesített egyezséget emeltük át a hivatalos jóvátételi megállapodásba. Ennek eredményeként:
Az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást: a gyanúsítottak mentesültek a büntetőbírósági eljárás, a büntetőjogi szankciók és a cég működését ellehetetlenítő foglalkozástól eltiltás alól.
A sérült ügyfél azonnal hozzájutott a teljes körű kártérítéshez: elkerülte az éveken át tartó bírósági huzavonát, a költségeket és a behajthatatlanság kockázatát, a vagyoni kárán felül pedig a szenvedéseit enyhítő sérelemdíj is maradéktalanul megtérült.
Tanulság
A személyi sérüléses kárrendezés során a biztosítási fedezet hiánya sem jelent feltétlenül vesztes helyzetet. A büntetőjogi eszközök és a mediáció összehangolt, taktikus alkalmazásával a kártérítés – éveket megspórolva – bírósági per nélkül is érvényesíthető.
Mikor érdemes ügyvédhez fordulni?
Ha bizonytalan abban, milyen lépéseket tegyen, vagy ha az ügy bonyolultabbnak tűnik, vegye fel velem a kapcsolatot — az első konzultáció ingyenes.
